"A focihoz és a történelemhez mindenki ért" – de vajon szórakozás vagy tudomány a történelem?
A politika és a közvélemény is hajlamos úgy vélekedni, hogy a bölcsészet ágai, ideértve a történelmet is, nem tekinthetők tudománynak. Ez azonban tévedés: mint miden szakmának, ennek is vannak szabályai, módszertana, elmélete, amit éveken át kell elsajátítani. Mások szerint a történelem unalmas: nevek, csaták, évszámok biflázása az egész. Természetesen ez sem igaz: az élet a legjobb rendező, és a történész gyakran hihetetlenül izgalmas történetekre bukkan. Munkája kicsit hasonlít egy nyomozóéra, miközben írói fantáziára, tehetségre is szüksége van. Néhány történész egyúttal sikeres író, mások évtizedeken át vicclapokat (is) olvasnak. Kutatásaik során, illetve konferencia-részvételeik révén sokat utazhatnak, néha váratlan messzeségekbe is. Az előadás rövid bevezetést ad a történész munkájába, egyúttal bemutatja, hogy a politikai humor, a viccek hogyan teszik szórakoztatóvá a tanulást és a kutatást. Ezt elsősorban az 1945 utáni kommunista rendszer példáján keresztül közelítem meg, az "illegalitástól az alig-ellátásig" ívelő fejlődését bemutatva.
13:00-13:45
II. előadó
továbbtanulás
Alagsor

Ismerd meg az előadót:
Dr. Bencsik Péter
habilitált egyetemi docens
Szegedi Tudományegyetem Jelenkortörténeti Tanszék
Történelem-földrajz szakos középiskolai tanárként végeztem Szegeden, de külön képzésben részesültem Kelet-Európa történetéből és idegenvezetésből. A 19-20. század történelmét átfogó PhD képzésen szereztem doktori fokozatot, és azóta történészként dolgozom. 20. századi magyar és egyetemes történelmet tanítok, emellett kutatóként az útlevelek, kivándorlás, határátlépések témáját, illetve az 1945 utáni Kelet-Közép-Európa (de elsősorban Magyarország és Csehszlovákia) történelmét vizsgálom. Sokat utazok szakmai és magáncélból is. Szeretek futni, korábban hosszútávú triatlonversenyeken is részt vettem.